Szeretetteher órái

Most másképp kell viselkedni, most máshogy kell gondolkodni, mint egy nehéz sújt cipelőként kell lenni, majd azt letenni, odaadni másnak.

,, Vidd!"

A döntés, a választás, a feladat terhe most egy nagy zsákként van jelen, egy életöltő emlékeivel, szomorúságával, bánatával, fájdalmával és a felelősséggel, egy érzéssel.

,,Úgy letenném. "

Nem lehet! ,,Akkor vigyük ketten! De ő se maradjon ki! Vigye ő is. Hárman. "

A teher egyik kézből másikba megy át. Fárasztó a folyton ismétlődő játék. Addig, amíg vége nincs a napnak. Majd szünet és ismét ez a lemez forog tovább. Egy végtelen útveszővé változik. Nincs vége. Sosincs vége. Ha odaadtam a terhemet, mért nem múlik el? Még mindig itt van. A gondolataimba. Szüntelen. Mit is tegyek? Szítsunk vitát, veszekedjünk. Kész is a játék. Fájdalmas, könnyekkel teli. A négy fal zeng a kiabálástól, a harag pedig egyre csak forr, majd kitör. Repül a pohár a falnak. Szilánkok pattannak szerteszét.

,,Elég már ebből. Még ez sem elég? Mitől fejeződik be? "

Kinn a verandán könnyek hullanak, és a monoton gyűlölettel teli szóáradat amit a másik fél hallgat, majd mint bűntárs ad igazat neki.

,,Változz meg! "

,,Majd megtudja, így jártunk."

Hibáztatás ami önsajnálattá válik, már nem is tudom mi lenne a jó döntés. A szeretetnek itt nincs helye. Tán sosem volt.

,,Hogyan kell szeretni?"

Nem ebben nevelkedtem, velem nem így bántak. Rideg, hideg és elvárásokkal teli életem volt. A szeretet itt az alázat volt, a megalkuvás. A külvilág ezt nem láthatja, nem tudhatja.

,,Rejtsd el, titkold el!"

valamit ki kell találni erre, hát megjátszom, én leszek a jótevő, a szent. Engem mindenki tisztelni fog, alázattal lesznek felém. Mint egy szürke lepel rajtam, viselem ezt, nap mint nap, hogy elrejtsem igazi énem, ami csak a négy fal körül tőr elő.

,,Jól játszom a szerepem, nem veszik észre."

de aki elszenvedője lesz ennek annak maga lesz a pokol órái az a néhány óra vagy akár nap míg ismét el nem múlik, mint forrásként feltörő víz a föld alól, ami ismét a földnek lesz rabja. Ha gyűlölve kell lenni irántuk, akkor mások is így legyenek. Erre is van módszer, egy újabb játék. De most ők lesznek a bábjaim, a nézőközönség.

,,Nézzük, mi a gyenge pontja, ott szúrok belé."

és el is mondom szép szavakkal nekik,

,,ha mi nem lennénk, mi lenne vele"

. A közönség csak ennyit hall és gondol, a

,,jótevők"

kik segítik őt.

,, Most miért sírnak, miért veszekednek? Ki lehet a hibás, ők biztosan nem. Akkor ő lesz az. Csak is ő."

Már sokan vannak az oldalán, mellette, mint sereget toborzó vezér a csatába így vonul. Az ellenség pedig ő lesz, a védtelen, az elszenvedő.

,,Bár vége lenne"

- mondja ő, könnyei közt zokogva.

,,Mért csak ő látja az igazi arcát, mások miért nem"

nem érti a történteket, peregnek az órák, percek. Mint egy rossz hangverseny, ahol a karmester a lepel mögé bújva hallgatja műve dallamát. Végül elhalkul, csend lett. Véget ért az előadás. Elhúzódik a függöny. Már csak a résztvevők tudják mi is volt az elmúlt percekben, órákban. Gondolatok cikáznak a fejekben, telis- tele kérdésekkel, válaszra várva. Ami most véget ért egy újabb alkalommal ismét felszólal és a játszma folytatódik tovább.