Süvöltő szél

Már világosodik. Az ablakon a pára egyre kisebbnek látszik. Bent a kandalló melegíti be a szobát. 

Három napja esik megállás nélkül. A föld már alig bírja el a sok vizet. Tócsákban áll mindenfelé. Az égbolton gyülekezőfelhők már szinte nem is látszanak a köd miatt. Eltűnik minden, amit a köd elér, mint egy abrosz az asztalt, úgy takarja be a világot sűrű fátylával. 

A szél nem csendesedik. Süvítve jelzi érkezését a viharnak, most megtisztítja a levegőt a szennyektől, kicserélve azt új illatára. A fák most nagyon nagy erőkkel küzdenek a szél ellen. Mélyre nyúló gyökereivel kapaszkodnak meg a földben. Nem engednek a szél haragjának. Csak a lombkorona és az ágak küzdenek folytonos harcot vele. Sikerrel járva. A szél pedig odébbáll. N

Nagy utat tesz meg. Északról jön és délnek tart. Közben körbe-körbe jár-kel a világban, megérintve a házakat, fákat, bokrokat, fűszálakat, így köszönve nekik, gyors beszámolót tart útjáról, majd sietve tova illan. Háborog, akár a tenger, zúg, kavarog, mint a hullám. Nem kímélve rombol, ha társa lesz neki. Kárt okozva mindenben, otthonokban, kertekben, növényekben. Itt most ő az úr. Nincs ellenfele. A legvadabb és legmakacsabb jelensége az időjárásnak. Csak a föld lesz úr felette, ha eléri a pontot, ahol erősebben süt a nap és sugaraival elűzi messze a vihart. 

A kár pedig hatalmas, nem néz maga után. Csak szirénák hangja jelzi, mit is tett ő valójában. De ő már addigra messze jár, egy másik helyen, ahol újra játssza játékát, újabb nyomot hagyva maga után.