Panel és más spektrumok

Még 2013 nyarán tűnődtem azon, hogy hova is vágyok igazán menni. A munkakeresésben kicsit megakadva vártam a lehetőségeket, hogy jöjjenek, de nem jöttek. Ebben a helyzetemben számíthattam az édesanyámra, aki keresett- kutatott, rá is akadt egy kedves ismerősre, aki tudott segíteni nekünk. El is mentünk hozzá, el is mesélte, hogy ő mire is jutott ebben az ügyben. Tiszaújváros lett az úti cél végül, számomra idegen város, akkor hallottam róla először, a lehetőség pedig adott volt, egy idősek otthona, ahol időseknek kell a mindennapjaiban segíteni. Ez lett a munkám. Mondta a segítőnk, hogy még iskola is szóba jöhet, ha azt szeretném csinálni, hisz a végzettségemmel ez a megközelíthető út.

A kedves ismerősünkkel még a nyáron megbeszéltük, hogy akkor szeptemberben el is indulunk autóval Tiszaújvárosba. Ő intézte a telefont, az önéletrajzomat is, kezében volt az irányítás, még kollégiumot is talált nekem. Nagy segítség volt. Már első hallásra is szimpatikus lett a város, de mikor a szememmel láthattam még szebb lett. A város közepében található egy hatalmas dísz tó, körülötte padokkal. Első megállónk egy kollégium volt, ide fel is vettek, ahol egy évig voltam. Nem lett szobatársam, de jól éreztem magam így is. Nagy kihívás volt a munkahely is, belecsöppenni egy idősekkel teli otthonba, a feladatom itt a feladatszervezés volt, különféle játékos programok megvalósítása idősekkel. Utána jártam internetről, milyen feladatok is legyenek. Volt variáció bőven, persze nekem is volt fantáziám hozzá, ment is aztán a dolog, mint a karikacsapás. Kicsit olyan volt, mintha gyerekekkel játszanék egy asztalnál társasjátékokat. Szerettek az idősek is. Jó volt belesni az otthonaikba is, a kicsi szobáikba, ahol a saját bútoraik voltak a mini életük és benne ők. Sokat jártam be hozzájuk, sokat beszélgettünk, elmesélték az életüket, fényképeket nézegettünk, megtanítottak különféle horgolási technikákra. Innen kaptam kedvet én is a horgoláshoz. Lett egy új hobbim.

3 hónap után sikerült elküldenem az önéletrajzom egy iskolába. Csengett is a telefonom, hívott is az igazgató, hogy mehetek állásinterjúra. Örültem is, meg sajnáltam is, hogy itt hagyom ezt a világot, ezeket az embereket, megszerettem őket. Egyben vártam is, hogy miket fog majd tartogatni az iskola, ahol egy autista kisfiúnak kell az iskolai mindennapjait segítenem. Lett is esemény bőven. A mindennapokat beszínezte az, ahogyan a gyerek érezte magát akkor. Ha jó kedvvel jött az iskolába, könnyű dolgom volt vele, meg persze a tanároknak is. Megült a padban, még nagyjából csendben is volt. De mikor beborult az ég, vagy történt valami, már nem ült nyugton. A kergetőzés a teremben, a pad alá mászás, még hagyján volt, de jött az udvar. Szinte kötél kellett volna hozzá, hogy magam mellett tartsam, még az égbe is felmászott volna. Rájöttem a beszélgetés nyugtatja, meg a masszírozás. Képkártyákat is készítettem neki, meg idő jelzőt, bevált. Csak az osztálytársakat sajnáltam, miket kellett megtapasztalniuk. Egy évig volt az iskolában, végül elköltöztek. Sajnáltam, de tudtam, hogy jó helyre megy. A szüleivel is jóba lettem, mindig megbeszéltük a napi eseményeket, történéseket. Egyszer még a kolihoz is eljöttek, virágot kaptam tőle. Annyira kedves gesztus volt. Az állomáson is összefutottam vele, párszor. Telefonon is sokat beszéltünk.

A nyár új fordulatot vett az életemben. Maradtam Tiszaújvárosban, de kiköltöztem a kollégiumból. Ugyanis lakást vettünk. Új fordulat volt az életemben, az első saját lakásom. Sok gondolat kavarodott a fejemben. Nagyon felspannolt a tudat. Egy másfél szobás, harmadik emeleti kislakás volt. Szerencsére a tulaj ide is adta a kulcsot már másnap, hogy meglett a szerződés. Nagyon izgatott lettem. Egy szekrény ott maradt meg egy kanapé. Volt hova pakolni, az előszobában is volt szekrény. A konyha mini volt, ahogy a fürdő is, de nekem nagyon tetszett így is. El is mentünk a festékboltba festéket venni, mert az akkori színe nem az igazi volt. Emlékszem zöld, kék és piros színeket vettünk. Mondanom se kell, hogy színes lett a fal a végén a nappaliban. A kisszoba piros lett. Mosógép is volt, meg hűtő szekrény. Tároló szekrény is volt az előszobában. Két szomszédom volt, az egyik egy házaspár gyerekkel, a másik idős pár volt. Hozzájuk néha- néha átjártam beszélgetni. Volt társaság munka után. Ja igen, társaság. Nem sokkal rá, hogy beköltöztem, igencsak elkapott az az érzés, hogy mégis csak egyedül vagyok a lakásban. Mire már túl lettünk a vásárlásokon, a dekoráláson, már megszoktam a panel létet, elkapott a honvágy. Nem a haza után sóvárgás. A társaság hiánya. Volt a panelsor alján egy üzletsor, ahol kisállatos is volt. Nekem ez kapóra is jött. Mentem is szétnézni, mi a kínálat. Halak mellett döntöttem. Volt akváriumom korábban is, nem volt ismeretlen a számomra. A nyár folyamán még bejártunk a suliba. Könyvtárban segédkeztünk egy szintén asszisztens társammal. Egész jól összebarátkoztunk. Jó is volt vele dolgozni. Szabadidőbe eljárkáltunk ide- oda, sokat beszélgettünk. Volt közös téma.

Szeptemberben szólt az igazgató, hogy át kell menni a gyógyped iskolába besegíteni pár hónapra. Elvállaltam, újabb kihívás volt az életemben. 3 hónap, nem olyan sok idő volt. Januárban, már 2015- öt írunk, ismét az iskolában voltam. Új osztályba kerültem, itt nem 15-en voltak, sokkal többen. Itt is egy kisfiú mellé kerültem. Mellette három évig voltam. Ő könnyebben kezelhető volt, kisebb kilengései voltak. A tanároknak könnyebb dolguk volt, odafigyelt az órákon, csak néha- néha mentem vele ki az udvarra pihenőzni. Ha beteg volt és hiányzott, akkor a többieknek segítettem a délelőtt folyamán, aminek igencsak örültek a gyerekek és én is. Felszabadulás volt. Délután irodában tevékenykedtem, a gyereket délután hazavitték a szülei, így ott voltam a nap hátralevő részében. Eléggé megtetszett az irodai munka. Sok papírmunkával járt, de itt se voltam egyedül. Ketten voltunk, mi asszisztensek, így gyorsabban is haladt a munka, meg társaság is akadt. Szerettem csinálni a ránk szabott feladatokat. Hol irodán voltunk, hol könyvtárban, hol egy teremben. Mi pedig válogattunk, javítottunk, cetliztünk, rendeztünk, pakoltunk, éppen amit aznap ránk bíztak. Változatosak voltak a mindennapjaink. Év közben voltak szabadnapjaink, a tavaszi, nyári, őszi szünetek. Ez mindenkinek feltöltődés volt. Nyár elején még az osztályokkal osztálykirándulásra mentünk. A gyerekek ezt várták a legjobban. Sok helyre elmentünk, senkit sem hagytunk el. Eltelt a nyár, ismét iskolakezdés. Mi hamarabb bementünk két héttel korábban. Könyveket válogattunk az iskola kezdéshez, minden évfolyamnak. Megszólalt az iskolacsengő és egy újabb év vette kezdetét.

A 2016-os tanév már szinte elrohant, annyira tudtuk a dolgunkat. Év közben egy továbbképzésen vettem részt, persze szakmába vágó volt. Hasznos dolgokat tudtunk meg, a gyerekekkel is kipróbáltunk pár új ötletet. A tanév második fele így telt el, hol tanfolyamon voltunk, hol a gyerekkel próbáltunk ki játékos feladatokat. Én nagyon szerettem ezt csinálni, a gyerek is élvezte. Hogy ne csak a munkáról írjak, a panelben is történtek változások. Új jövevénnyel gazdagítottam a kis életemet. Egy nyuszi társaságával, akit aztán haza is vittem a szüleimhez, ott is maradt végül. Én ismét állatok nélkül maradtam, közben a halak is elpusztultak, sőt az akváriumom is elrepedt. Felfüggesztettem egy időre a hal tartást. Ismét szobafestésbe fogtam, virágmintás lett a falam, krém és halványlila színekben. Teltek a hetek, hónapok ismét elkapott a honvágy, mégis kell egy háziállat. Hogy ne ismételjem önmagam, most macskák mellett döntöttem, méghozzá nem is egy mellett, egyszerre négy lett. Elérkezett a nyári szünet, a gyerekek vakáción, a tanárok is, mi is. A szüleim semmit se tudtak a történtekről, csak miután leszálltam a vonatról kezemben az utazóban lévő kiscicákkal.

A 2017-es tanévben fejlesztéseken vettem részt. Délelőtt a tanteremben, délután irodán tevékenykedtem. A jól megszokott módon. Új osztályba kerültem, itt már szinte tennivalóm se akadt, jól viselkedett a gyerkőc. Egy ötlettől vezérelve jelentkeztem egy ottani gyárba, ahonnan hívtak is az időponttal kapcsolatba, mikor is mehetek toborzásra. Újabb fordulattal, újabb kihívással néztem szembe.

2018 januárjában már a gyárban dolgoztam, mint anyagkiszolgáló. Szerencsére akik oda jelentkeztek, kaptak segítséget, mit hogyan is kell csinálni. A munka része ment is, de a 12 órázás már nehezebben. Itt ismertem meg milyen is az éjszakai műszak, a kevés alvás, a nappal alvás, ami valljuk be, szerintem még évek elteltével se megy ütemre. Volt, hogy fáradt voltam, szinte ragadt le a szemem, szinte számoltam a perceket, mikor telik le a munkaidő és vártam, hogy végre eljöjjön az a bizonyos 3 nap szabadnap, amikor végre átaludhattam a három napot. Amilyen lassan jött, olyan gyorsan el is teltek a napok, ismét menni kellett. Ha a szerződés meghosszabbodik maradtam volna tovább, de nem így lett. Nem is bántam. Kicsit olyan érzése lesz tőle az embernek, mintha nem is ezen a bolygón lenne. Ezt is megtapasztaltam. A szépen kifestett lakásomat eladásba bocsátottam. Hamar akadt is rá vevő. A nyarat már Sárospatakon a szüleimnél töltöttem el, és ismét azon agyaltam, hogy hol is találok majd munkát megint. A válaszra nem kellett sokat várnom.

// folytatás:  Megvalósult elgondolásaim //