Nézőpont...eddig és ne tovább!

Mint a fában a szú! Rágja-rágja, és nem érdekli, hogy a fát ez zavarja vagy sem. Megteszi, mert ilyen. Mondanánk rá kapásból! Tényleg azért teszi, mert ilyen? Neki szabad, mert így döntötte el. Nem!

A fa gondolkodás, vagyis elviselem, ha fáj is! Az önmagunk bántása olyan, mint a dögöt marcangoló hiénák hada. Ami addig rágja a csontról a bőrt, még csak a csont nem marad. És rágja tovább! Addig még a csont is eltűnik. Ez már átlépése a határnak! Annak a határnak, amit nem húzol meg magaddal szemben. Nem veszed észre, vagy nem akarod észrevenni, hol tart a szú a terve megvalósításában. Neki vannak-e ítélkező gondolatai rólad, vagy marcangolja-e magát, azért amit veled tesz? Nem! Soha! Ez neki élvezet, drog! Amit maga gyártott, a saját szórakoztatására, egy görbetükör amiben ő szépnek, jónak, istennek hiszi magát, egy illúziónak, amit ő talált ki saját magáról és nem más! Ez a lemondás! Lemond arról a gondolatról, hogy ő értékes, jó, szerethető, fontos, kell, idevaló!  

Mért teszi ezt magával, mért nem jut el oda a gondolata, hogy segítséget kérjen, vagy változtasson? Azért nem teszi, mert ebben érzi biztonságban magát, a saját görbetükrének hisz, a torz gondolkodásának. A bizonytalanság pedig egy régi be nem gyógyult seb okozza, akár több is, ami ott lapul a tudatalattikban, ami minden alkalommal jelez nekünk, hogy most tedd meg, hadd fájjon még jobban, vagyis fájjon önmagának a régi sebe, azt gondolva, hogy így majd eltűnik a seb. Nem fog! A seb még nagyobb lesz, ahogy a görbetükör és egyre nagyobbá válik! Ne engedd meg! Stop. Állítsd le. Dobd ez ezt a tükröt, vagy törd szét! Képes vagy rá! 

Emlékszel még azokra a jó dolgokra, amik azelőtt értek téged, mielőtt marcangolni kezdted volna önmagad? Gondolatodban ott van, tárd fel, nyisd ki ezt az ajtót, lásd a sok jót amit mögötte van, mert ott van! Keress, kutass még több ilyen boldogságot okozó emléket, örömet okozó dolgokat, és meglátod sokkal több van, mint rossz. Építsd fel a várat a fakockákból amiben a jó dolgokat láttad, majd a rossz dolgokat is építsd fel fakockákból, és lásd meg mennyivel nagyobb lesz a jó dolgokat rejtő torony, mint a rosszakat rejtő. Kezd el építeni, napról napra, és a sötét viharfelhő eltűnik az égboltról, és a nap elárasztja fényességével az eget, a te gondolataidat, és nem lesz a lelkedben a sok évnyi teher, a nehéz kő, helyette nyugalom és béke érzése lesz úrrá benned.  Tedd meg magadért a jót, ami a ma ajtajával nyitsz ki és a holnapban éled meg!