Identitás

,,Bezzeg az ő gyereke.." hallottam sokszor. ,,Tanulhatnál tőlük." és ,,Jajj, hát a Fannika olyan édes..". Mások, mindig csak mások. Dühítő. Miért szeretek fantáziálni, elképzelni egy másfajta világot? Egy világ, ahol rend van, béke van, szeretet és elfogadás. Ahol nem az számít kinek mennyi a pénze, honnan jött, hogy néz ki, mit mond rá a szomszéd, mások, idegenek, milyenek a körülményei. Honnan is tudhattam volna, hogy ki is akarok lenni úgy igazából felnőttként, mikor még gyerekként se találtam a helyem. ,,Álom világban élsz." Lehet, és szeretek fantáziálni, ahogy a meséket is szerettem, a jó és szép meséket. Persze jól összezavart az a sok anime és harc, meg versenyzés, erőszak még a mesék között is. Mire jó ez? .... Lehet ilyennek kéne lennem, gonosznak" és már nem az aranyos sellő úszkált a vízben, hanem egy gonosz varázsló, aki megsemmisítetté azt, aki az útjába állt. Igen. Eltüntette.

Lehet egy másik bolygóra, vagy szigetre? Lehet. De milyen érzést váltott ki ez akkor belőlem, tizenévesen egészen 18 éves koromig?

Igen a tévézés és a látott dolgok befolyásolták a gondolkozásomat, és az idegrendszeremet is. Düh, harag, félelem és egyfajta értetlenség, mitől is érzem úgy magam, hol így- hol úgy. Ezért. A szüleim esti ,,programja" a híradások figyelése volt a tévében. ,,Gyere, nézd te is, ez fontos, innen tudsz meg dolgokat..." és elkezdtem én is nézője lenni, és már akkor nem értettem egyet azzal amit látok és hallok, nap mint nap. Persze ha nem akartam is hallottam még a szobámból is. Elkezdtem szúrni, a jót és a rosszat, a valóst a valótlantól megkülönböztetni. Rengeteg lett a miért és a kérdőjel. ,,Még a hírekben is ölnek, vádolnak, büntetnek, manipulálnak."Akit lehet. Én nem tartozok ebbe a körbe, szerencsémre lehet az autizmusnak köszönhetem, az intelligenciámnak. ,,Miért vannak egyáltalán hírek?" és ,,Miért kellenek vezetők az embereknek?" és ,,Miért tud a föld lebegni a világűrben, mi miért tudunk egyáltalán létezni" és sok ehhez hasonló kérdés merült fel bennem. Azt tudtam, ha ,,gonosz" leszek, akkor kikapok, a barátaim nem fognak szeretni, csúfolnak majd, leírnak, rossz szemmel néznek majd rám. Arra rájöttem, hogy harc mindig is lesz, ha nem is olyan nagy volumenű világokat pusztító, de például a reggeli öltözködés is, ,most melyik ruhát vegyem fel?" vagy ,,siess mert lekésed a buszt?" monológok között is háborúban álltam magammal és a ,,pánikolásommal" a döntésképtelenség állapotával. Döntés. Nagy szó. Már az is, ha egyáltalán képessé válunk két dolog között dönteni. Az identitás keresés is inkább egyfajta választás. ,,Milyen legyek és ki legyek'". Általában mire felnő az ember,, tudnia kell.". Nekem általában az jut róla az eszembe, aki felnőtt, az dolgozik, van munkája, van családja, vannak gyerekei és sose ér rá semmire se, Nyilván a minta. Kinek mi. Mindenkinek más. Azt tudtam milyen a gyerekkor, gyereknek lenni, amikor szabadon játszhattam amikor csak akartam, barátokkal lehettem, sokat nevettem, boldog és vidám voltam. Sokszor figyeltem a felnőttek arcát, szomorkás volt, unott, egyhangú vagy mérges vagy sírós. Ebből aztán jó sok volt, volt köztük pár mosolygós, nevetős, de azt jól elrejtették. Mikor elmosolyogták magukat is olyan volt, mintha csak úgy csináltak volna. Na ebből döntsd el te milyen is leszel majd a nagybetűs életben. Én nem akartam felnőni. Emlékszem tizennyolc évesen megakartam állítani az időt. ,,Egyáltalán miért öregszünk és miért halunk meg?" és ,,Miért nem mehetünk vissza egy- egy élethelyzetbe' vagy ,,miért csak előre fele megy az idő, miért nem visszafelé?" és ,,Vajon tényleg van másvilág a halál után?"- Erre senki sem kap választ, ahogy a szellemek sem léteznek. Bár kitudja. Sok összezavaró dolog vesz minket körbe a mindennapokban. Sok álhír, pletyka és valótlan állítások. A legrosszabb, ami rám nagyon hatott, az az internet, a közösségi oldalak. Nem az, hogy van, hanem az ott látott ,,életek", az ,,emberek" a ,,mindenki nagyon boldog" és ,,mosolygós"- és felnőttként a ,,már neki is van családja, és gyerekei" és ..,,Neki bezzeg milyen jó, már megint külföldön járt." vagy ,, nekik bezzeg milyen sok barátjai vannak"- Na ezek aztán húzták lefelé az identitásomat rendesen, annyira, hogy elkezdtem megutálni magamat, ,,én nem vagyok jó, nem kellek senkinek se, mindenki utál, elhagy, mindent elrontok.."-ezek a gondolatok jöttek és egy ötlet, akkor más leszek. Elkezdtem hajat festeni már húsz évesen és kávét inni, azóta is szeretem. Tudom egy kissé függője lettem. Nem iszok, nem dohányzok. Azt soha. ,,Mert ha más leszek, akkor elfogadnak és olyan leszek mint ők." persze a rózsaszín hajon és a sok fényképen kívül nem sokra mentem ezzel az ötletemmel. Nem baj, kipróbáltam. Legalább nem a pasikat próbálgattam nap, mint nap, valahol mindig jobb volt. " Na nekik vajon milyen nő kell? A sportos, a dundi, a hosszú hajú, a modell alkat vagy a bárokba járó, a díva?" A párkeresés zsákutcáival igen szépen megismerkedtem akkoriban. Végül,, akkor leszek önmagam!" és jött az egyedülálló életforma, egyedül, festék mentes hajjal vissza az eredeti barnához, és az önismerethez vezetett az út. Minden a maga idejében jön el. Ebben hiszek. Nincs értelme felesleges köröket futni, megfelelni, megváltozni, utánozni, szerepet játszani. Légy önmagad, szeresd önmagad és másokat, adj hálát az életedért, a létezésért.