Hópaplannal takart világ

A mínuszok jönnek, lentebb fut a hőmérő higanyszála, már nem a 40 fok érződik a bőrünkön. A hideg jár most körbe, a kandallóban lobogó tűz melegével nyugtatja a lelkünk, az ablak is zárva marad, párájában zúzmara és hópehely száll meg, mint egy utazó vendég, pár pillanatra, majd eltünik, mintha ott se lett volna. 

A hófehér hótakaró pedig csillogva terül el kinn a tájon, beborítva mindent, fehér ruhákba öltöztetve házakat, fákat, járműveket. A tó vize is befagy, jégpáncél lesz belőle, a korcsolyázók pedig örömmel száguldoznak a víz tetején. 

A hidegben csak a télkedvelő állatok merészkednek elő. Most övék a hó. A többiek most téli álmot alszaak, nem foglalkoznak a téllel. A hópelyhek csak szállingóznak, lassan a földre hullva egyé válva a hópaplannal, nagyobbá téve azt. Aki ügyes, most hóembert készít, ki ül a paplan tetején, körülötte a fehérségben megcsillanó hópelyhek társaságában.