Harag, fájdalom, önmarcangolás

Hogyan bántsuk önmagunkat?

Ez olyan mint a fában a szú, ami rágja- rágja a fát és nem törődik azzal, hogy bántja-e a fát. A fa meg csak tűr-tűr, nem tesz semmit ellene. A szú végzi a dolgát. Előbb- utóbb a fa elkorhad. Elszárad, megsemmisül.

A szút zavarja vajon ez, hogy ő ezt teszi?

Nem. A szút egyáltalán nem zavarja. Ő végzi a dolgát. Még akkor is elviseli a fa, hogyha fáj. Ugyanezt tesszük mi is. Hogyha önmagunkat bántjuk, azzal gyakorlatilag elviseljük önmagunk bántását. Olyanok vagyunk minta hiénák. Nem teszünk ellene, a hiénákat sem érdekli, hogy eszik meg a dögöt, szétmarcangolják, teljesen, még a csontját is megeszik. Nem foglalkoznak vele, hogy most az egyáltalán milyen látvány lesz. Az emberek is olyanok, mint a hiénák, akik a dögöket marcangolják ebben az állapotban, hogyha önmagunkat bántjuk. Tehát önmagunkat semmisítjük meg. Olyan mintha bennünk is hiénák lennének, amik a vágyainkat, az álmainkat, a félelmeinket, a szorongásainkat, a sérelmeinket marcangolnák. Belülről rágnák széjjel és ez nem egészséges, ez jó dolog. Ilyenkor lemondunk bizonyos vágyainkról, lemondunk érzéseinkről, lemondunk célokról és nem teszünk semmit azért, hogy mi jobban legyünk, hogy mi boldogabban éljük a mindennapjainkat.