Fotocsapda

Vagyis a fotózás zsákutcái, a képkészítés megannyi formája, a végtelenbe nyúló tárhelyek, a szerkesztések velejárói,  az időtöltés csapdái.

Ismerős gondolatok? Mára már túlnőtte magát a fényképezés mikéntje, a korlátolt lehetőségeket felváltotta a tárolóeszközök sokasága. A felkínálkozó lehetőségek pedig, mint mágnes vonzzák a használókat, a különféle megosztást nyújtó oldalak, a likeok, mint válaszok, amiket nem is kértünk, mégis hívogatóan mondják, még egy képet megint, és már nincs is határ szabva, csak a kényszeres kattintgatás. Várjuk a díjat, mint győztes versenyző a dobogón, ki lesz az eső, vajon az ő képe lesz-e a legjobb, mert a legek itt a fontosak, mint vaklovak szűrik egymást a használók, a nemlétező díj reményében. Ez mind csak a képzelet és a vágyak játéka virtuális formája, a megannyi felhasználó a világhálók csapdájában. 

A tárolóhelyek a végtelenbe nyúló lehetőségeikkel vonzzák az odalátogatókat, várják a milliárdnyi képeket, azzal az üzenettel jó helyen jársz, ne hagyd abba, itt van elég hely, elfér az összes kép, és már kész is a csapda, hogy lekössön ez a virtuális világ, minden perced neki szánd, már a többi dologról megfeledkezve éled mindennapjaidat. A képszerkesztők ezeknek párja szintén, mint elpazarolt idő, a megannyi lehetőségeivel tart fogva, mint rabot a fogda, várja nap mint nap, hogy idődet itt töltve légy ennek a virtuális játéknak a játékosa. 

A kivezető út pedig távolivá válik. A sok száz kép, amik arra várnak, hogy kiválogasd őket, letöröld vagy szerkeszd őket, újból és újból az útvesztőbe hívnak, te pedig ismét belemész a játékba. A kevesebb több, a sok elpazarolt idő pedig nem jön vissza az életünkben. Kérdés pedig az, kell-e nekünk ez a rengeteg felesleges időtöltés, szerkesztés vagy megosztás? Függés vagy kényszer lesz a vége, vagy tudatos nem mondása. Választhatunk, a kivezető úton pedig lehet lassan haladva érünk a végére, de mikor eljutunk oda, visszanézve, már nem is lesz fontos az, amit magunk mögött hagytunk.