Felelősségvállalás

A mozaik ami addig egyben volt, kezdett darabjaira hullani. Szomszédaim elköltöztek, barátok akikkel addig jóban voltunk.,,Majd lesznek újak." Két kisgyerekre vigyáztam 2 éven át még 12 évesen az volt egy kis szikra a mindennapokban akkor. Iskolaváltás, mert kezdődött a középiskola, a buszozás, nehezedő tantárgyak, az érettségi. ,,Itt már nincs mese, tanulj, ha le akarsz érettségizni!" Emlékszem ekkor minden éven sokat jártunk a nagyszüleimhez is. Mire 18 éves lettem elérkezett az érettségi és vele egy szomorú tény, hogy a nagyszüleim nincsenek többé, ahogy a tanya sem. ,,Mi sem leszünk örökké," mondták a szüleim. Egy változásokkal teli élet vette kezdetét. Érettségi után a hova tovább kérdése. Leszek kisgyerekgondozó. Úgy is lett. Két év lánykollégium, vonatozás, ovis gyakorlatok, intézet meg iskolák és már kezemben is volt a bizonyítvány. Nagyon örültem neki mikor meglett. Ezen is túl lettem. ,,Tudod, hol akarsz dolgozni?" jött a kérdés a szüleimtől. Persze a városomban. Feleltem. Igen ám, csak lehetőség nem sok akadt. Első kudarc. Ha ott nem, megyek máshova. Sikerült 5 évig egy iskolában asszisztensként dolgoznom, autista gyerekeknek segítettem, meg irodai munkát végeztem délutánonként. Szerettem végezni. Volt egy kis lakásom, volt munkám, szerettek a gyerekek, én is őket. Csak egy társ hiányzott. Valahogy még is jól megvoltam egyedül. Volt egy rendszer, amit követtem, egy napirend, egy megszokott életforma. Szerettem. Már akkor vágytam egy kertes házra, ,,akkor lehet kutyám is, nem zavarná a szomszédokat sem", valahogy több lehetőség volt benne. Persze a kert. Sokat ábrándoztam akkor arról, milyen lesz majd az életem, ha lesz egy kertes házam. Mivel nagyon szeretem a növényeket, az állatokat. Már akkor tudtam, hogy egyszer gyereket is szeretnék, ha nem sajátot ,akkor örökbefogadás útján. Egyedül? Persze, ehhez kell egy társ. Már majdnem sikerült is, mert utánam jött a szülinapos, hogy ,,menjek hozzá feleségül", persze éjjel részegen ordítozta a lakás előtt. Több se kellett, hogy ne érdekeljen. Ez a dolog a szüleimet sem érdekelte, Nem értettem,,,miért nem, nem akarják, hogy egyszer férjhez menjek?" Ez nem volt beszédtéma mai napig. A munkám ott hagytam egy másikért, majd a lakásom adtam el. Itt már 28 éves voltam. Tudtam valamerre lépnem kell, nem lehetek a szüleim ,,nyakán". Jött egy lehetőség, én meg éltem vele. Még ha távol is volt, belevágtam. Új munka, új város, új élet, és végre kertes ház. ,,Dolgozzál, gyújtsd a pénzed!" mondták, ,,Tedd félre, hogy legyen tartalék, mert mi lesz ha netán történik velünk valami". Persze fel kéne újítani. Ez nagy kihívás.