Elvárások

Számos kérdés, amire csak úgy kaphatunk választ, ha feltesszük magunknak a kérdés. ,,Miért?". A kérdést, ami megannyi kérdést eredményez és egy végeláthatatlan útvesztő lesz általa az egész. ,,Majd, ha jó jegyet hozol haza!" hangzott az elvárás anyámtól. Pedig gyerekként sokan vágytunk erre, vagy arra a játékra, amit épp kinéztünk a kirakatból. Egy újabb válasz rá,, Megveszem az egész játékboltot!". Persze tudtam, hogy ez nem lesz így és fájt, pedig titkon vágytam rá, ..de jó is lenne, milyen sok játékom lehetne. Amikből persze nem volt hiány, macik, babák, plüssök, autók, kirakók, fajátékok, mesekönyvek sorakoztak, mégis egy újabb látványa felvillanyozott, meg persze szomorúvá is tett, amiért nem lehetett az enyém. ,,Tanulj, szerezz jó jegyeket, mert akkor megkapod amit kértél." Ígérgetések persze jöttek állandóan én meg vártam és vártam mikor jön már el az a nap, amikor teljesül. Nem jött. Csak az űr lett nagyobb a lelkemben. A csalódásé. Persze nem kellett sok tudás hozzá, hogy rájöjjek még kisiskolás koromban, ha ti nem, akkor én sem. ,,Fogadj szót, hallgass anyádra! " vagy ,,Nem lesz szülinapi ajándék, ha nem viselkedsz jól és nem hozol jó jegyeket!", ami persze csak növelte bennem a haragot, a szomorúságot. ,, Miért mondták, hogy megkapom?" és ,,Miért ilyen szigorúak velem?" vagy ..Miért nem látják, hogy én jó gyerek vagyok?" vagy ,,Miért hazudnak nekem? És végül ,,Miért okoznak csalódást nekem? Vagy ők gondolták magukról, hogy ,,Miért okozok csalódást nekik?"és ,,Mit rontok el már megint". Az iskola csak fokozta ezt a hatást. Mondanom sem kell, mennyire vágytam rá. A tanárok, mint ,,szüleimet helyettesitők" olyanok voltak, a sok szabállyal, amiket közöltek akkor velünk. ,,Gyerekek, figyeljetek az órán a tanitó nénire" vagy ,,A következő órán felelés lesz, aki rosszul viselkedik ma, az felel holnap elsőként." ,,Mutasd az ellenőrződ! Milyen jegyet hoztál?" folytatódott otthon a kérés. Még otthon is, miért? . ,,Akkor mehetsz játszani, ha befejezted a leckét." Persze utána idő nem sok maradt a játékra. A tévézés nagy szenvedélyemmé vált, ott kikapcsolhattam a gondolataimat, és csak néztem a meséket, nem figyelve semmi másra. Amikor rossz jegyet vittem haza, már görcs volt a gyomromban ,,most vajon mit fognak mondani, kikapok érte?" persze hogy igen. A büntetés az járt. ,,Nem tévézhetsz, amig ki nem javítottad!" Emlékszem ötödikes voltam, mikor iskolát váltottam. ,,Miért?" Szerettem az osztálytársakat, hozzászoktam. ..Hogy könnyebb legyen, mert nem bírnád a másik iskolában..." Mit? A tanulást? Igen a tanulást, a nehezedő tantárgyakat. 27 fős osztály a 15 fős után. Ezt azért érzékeltem, hogy nem lett kevesebb , sem ugyanannyi. . A matematika egyre nehezebb lett, a fizika és a kémia mintha egy idegen nyelv lett volna. ,,Gyakorolj, vagy újrajárod az évet! " vagy ,,Ne hozz ránk szégyent." ,,Akinek rossz a jegye, az fog ma felelni." De ha összeadhattuk volna, akkor let volna pár ötös is közte. Nem értettem soha, miért az ötös a legjobb és az egyes a legrosszabb, miért nem más számokat választottak, mondjuk a 100 a legjobb és a 0 a legrosszabb. Ezt miért nem változtatják soha? Miért kell egyáltalán büntetni, ha valamit rosszul csinálunk, vagy miért nem lehet megállítani az időt? Számos kérdés volt akkor bennem és a fantáziám már itt is nagyon élénk volt. Szívesebben ábrándoztam még a tanitási órákon is, amikor már unalmasnak találtam egy- egy tananyagot és a negyvenöt percet. Miért nem 15 percből áll a tanitási óra és 45 perc szünetből. Jó is lett volna. Most már tudom. De hozzászoktam.