Szöcsi a szöcske.

                                                           TAVASZRA VÁRVA...

Kinn nagy pelyhekben hullott a hó. Szöcsi mély álomban volt. A csillogó hópelyheket csak a fa ágán ülő rigó csodálta, arra gondolva, meddig kell még várni a tavaszra.

Másnap reggel Szöcsi elindult valami ennivaló után, mikor eszébe jutott, hogy a táskáját otthon hagyta, így a kezében kell majd a talált magokat hazavinnie.

Útközben elpergett pár mag, amiket az arra röppenő cinkék boldogan csipegettek össze a hólepte takarómező tetejéről.

Hazaérve Szöcsi észrevette, hogy kevesebb mag van, mint mikor elindult velük hazafelé, de nem bánta. Ezeket eltette a gyűjteményei közé a polcára, színük szerint csoportosítva.

Kinn egyre jobban hullott a hó. A szöcskénk otthonát szinte teljesen elfedte a hótakaró. Szerencsére szélvihar kerekedett, ami elfújta a sok-sok havat, így kevesebb maradt, amit valahogy el kell távolítania.

A mókusok nagy szorgalommal segédkeztek a hó ellapátolásában. Így gyorsan végére értek. Köszönet gyanánt Szöcsi vendégül látta a mindig segítő barátait.

A hó olvadásnak indult. A nap egyre nagyobb sugarakkal árasztotta be a tájat. A tó jege is olvadni kezdett, sok kis korcsolyázó nagy bánatára.

A tavasz hírnöke is ébredezett. Magasra emelve fejét, így csodálta az újév első napját. Ébredezik a természet. Még a pockok is vígan jöttek ki üregeikből. Elérkezett a tavasz.

Szöcsi és kis barátai új lehetőségekkel teli indultak az újévnek.