Áprilisi zuhatag

Csepereg az eső, már-már meg sem áll. Zúdul a földre, mint forrás a mederbe. Kinézek az ablakomon és már megint esik, esőcseppek folydogálnak rajta, párás lesz az üveg.

Ti mennyire szeretitek az esős napokat? Szerettek bőrig ázni az esőben, vagy várjátok a szivárványt az égen megjelenni, miután elállt az eső?

Jó dolog, ha hullik a földre. A tavasszal növekedő magoknak mindenképp. Ettől fog gyorsan nőni a virág, a zöldség, még a gaz is, bár azt senki sem szereti viszontlátni a kertjében. A föld felfrissül, a növények, a fák, ilyenkor a madarak is boldogan fürdenek a pocsolyában.

Felhők gyülekeznek az égbolton, egyre több, egyre sötétebb. Eltakarva a napot, nem látni mást, csak a gomolygó felhőréteget, amint beborítják az égboltot. Dörögni kezd. Esni fog, és már zúdul is lefelé a sok kis parányi esőcsepp, mint egy hatalmas zuhanyfej, amit megnyitottak, árad lefelé a víz, mindent eláztatva. Egy percre pihenőt tart, most elcsendesedik az ég. Mintha megállt volna az idő, majd ismét zuhogni kezd, és újból ömlik a víz. A felhők közt villám jelenik meg, dörögve zeng az égbolton, villámokat szór a fekete felhő. Haragos az ég most. Majd ahogy jött, úgy távozik. Kitisztul az ég, elmennek a felhők, gyorsan, sietve távoznak, a nap pedig igyekszik mindent a sugaraival megszárítani. Most csak a pocsolyákba lehet fürdeni az odatévedő madaraknak. Kirázzák tollaikat, majd tovareppennek. A földigiliszta is előjön a föld alól, soknak tartja a vizes talajt. Várja, hogy felszáradjon a víz áztatta talaj.

Néhány napig süt a nap, már-már majdnem felszáradt a föld, ismét beborul az égbolt. A felhők gyűlnek ismét, hogy eláztassák a földet megint, most nem egy napra jönnek, pár napig még maradnak, de szerencsére utána tovább süt a nap, és felváltva teszik a dolgukat, az egyik áztat, a másik pedig szárít. Így megy ez egész tavasszal, míg el nem jön a nyár, amikor már a nap sugarai töltik be az égboltot, felmelegítve a talajt, egészen szeptemberig ő az úr.