A szellővel suttogók
1.rész
A tavasz hírnöke köszöntötte a mező lakóit. A mindig elsőként érkező cinegék éneke járta át a mezőt, a virágokon lepkék hallgatták a dalaikat, tovaröppenve adták tovább a hírt, itt a tavasz.
A mezők lakói ébredeznek téli álmukból. A fürge üregi nyúl nyújtózkodva óvatosan leselkedik odújából, a ravaszdi róka is a bokrok alatt lapulva hallgatózik, az őzek is előmerészkednek az erdők lombkoronái alól, mindannyian arról beszélgetnek, amit a cinkék dalolva zengtek. Zöldül a mező, a rét. A patakok ismét folydogálnak, színes halak csapata úszik az árral tovább. A békák is előjöttek, a szitakötőket várják, hogy egymásnak segítsenek a legyek elkapásában. A nap ismét magasan van az égbolton, sugaraival ragyog rá a tájra. A szellő lágyan cirógatja a fűszálakat, óvatosan kapaszkodva rajtuk katicák zsonglőrmutatvánnyal igyekeznek fennmaradni a szálakon. A tölgyfa árnyékában sünök gyülekeznek, ágaikon madarak üldögélnek, figyelik a természetet, amint kibontja pillangószárnyát, úgy terül el a földön színpompás színeivel. Az ágon hinta pihen, benne egy tündérlányka üldögél. A rigók dalait dalolássza, halk kacajjal vígan, szemeiben a napsugarainak fénye csillan meg. Lábával löki el magát a földtől, a hinta hátralibben, majd előre, benne a tündér, mintha szárnyaival röppenne, úgy ringatózik a tavasz bűvöletében.
A hinta megáll, kiszáll belőle a lányka, csillogó ruhájában fut tova, a fűszálak simogatják lábait, ő meg csak fut, meg sem áll. Egyszer csak egy forráshoz ér, csillogó víztükrében magát csodálja, amint kirajzolódik arcocskája. Ismét kacag egyet, az állatok köré gyűlnek, vállaira lepkék szállnak. Megpihen a domboldalon. Elfekszik a magas fűben, elrejtőzik a világ elől. Hallgatja a természet hangjait. A szellő susogását, a madarak énekét, az apró léptek zaját, a fű zörrenéseit, a patak csobogását. Nyugalom és béke percei ezek. Az idő mintha megállt volna, nem siet, nem rohan. Együtt pihen a lánykával, ki szemeit most becsukja, gondolataiba merül. Gondolatai most azon járnak, vajon értik e őt az állatok, vajon beszélnek- e ők is egymással, jó lenne megtudni, hogy miről. Most lepkék szállnak köré, táncolva énekelnek, fülébe súgják titkaikat, vágyaikat. A tündérlány most kinyitja szemét, a lepkék tova szállnak. Álom volt ez, vagy a képzelet játéka ez? Tűnődött a tündér, majd ismét ment tovább a tágas réten, a forrással versenyez, ki lesz a gyorsabb, egyszer csak eltűnik a forrás, helyébe egy szikla emelkedik, Szürke ruhájában, mint egy hatalmas zsák, úgy áll eléje a lánynak. A tündérlánykát nem zavarja, megkerüli őt, a túloldalon a rét folytatódik, lepkék táncaival hívják a lányt. Most megáll és csak hallgatja az éneket, a dallam olyan, mint egy jól komponált mű, minden dallama a helyén. A lepkék ismét odaszállnak a lányka vállára és újból mesélnek álmaikról, majd tovaszállnak, eltűnnek a napsugaraiban, magukkal viszik a titkot, amit csak a lányka hallhat.
2.rész
Ragyogó sugaraival tölti be az eget a nap délutáni órában. A szellő lágyan ringatózva jár-kel a zöldellő mezőn. Az erdő széléhez ér, megrezegteti a fák leveleit, majd sebesen visszafordulva siet ismét a fűszálak közé.
A magas tölgyfák alatt gombák bújnak elő, kicsik és nagyok, pettyesek és barnák. Mind sütkérezik a nap sugaraiban. A földigiliszták is előjönnek, még ha rövid időre is, majd ismét visszaássák magukat a föld alatti járataikba, ahol gyökereket keresnek, apró bogarakat, meglazítva a tél által megkeményedett talajt, köszönetként a sok fű és gyomnövény árasztja el a földet, amiből madarak és erdei állatok lakmároznak. Közeleg az este. A nap egyre halványabban világit, a sugarai is elvékonyulnak, felhőtakarók gyülekeznek körülötte. Esni fog. A szürke felhőtakaróból esőcseppek hullanak a föld felé sebesen, eláztatva mindent. Tócsa lesz belőle, ahol nem tud a föld alá eljutni. A madarak itatónak nézik, és boldogan röppennek köré, hogy szomjukat oltsák általa. A sok vizet a növények és fák hálálják meg. Színpompás virágaikkal, a fák rügyezésbe kezdenek, a hagymák is előhozzák leveleiket, hol a tulipánok, hol a jácintok, hol a nárciszok köszöntik a tavaszt. Már sötét az égbolt. A csillagok gyújtanak lámpásokat az égen, hogy így világítsanak az éjszaka állatainak, kik most indulnak vadászatra, a róka, a fülesbagoly, a mezei egér, a hiúz. Halkan szinte hangtalanul osonnak a zsákmány után. Nem reccsen az ág, nem zörren a fű sem, mint szellő osonnak a lakoma nyomába, aki mit sem sejt, mi vár rá az éjszakában. Lecsap rá. Győzelemmel ünnepeli a sikeres vadászatot, gyorsan indul is a zsákmánnyal a kicsinyeit etetni. A sok éhes has, mind arra vár, hogy a vadászó megérkezzen zsákmányával és jóllakassa az éhezőket. A tündérlányka is hazafelé indul az éjszakában, otthona a sötétség, és a fák lombkoronája. Benne talál oltalmat, felreppen hát ágaira. Elfekszik levélágyán, ásít egyet-kettőt, szemeit becsukja, majd mély álomba szenderül. Csak a tücsök ciripel bőszen, nem zavarja álmát. Kórust alkotva egy ütemet játszanak, a ritmikus dallam hol lassabb, hol gyorsabb, hol megáll, majd ismét felszólal. A zene addig tart, még el nem érkezik az alkony. Az éjszaka véget ér. Távoznak a csillagok. A tücskök is elbújnak, leteszik hangszereiket. A hold elköszön a naptól, aki helyet cserél vele az ég asztalán. Ébredez a tünérlányka. Aranyló haját cirógatja a pajkos napsugár. Boldogan ébred, a hintába huppan, hogy lengjen egy kicsit, utána ismét nagyokat szaladhasson.
3.rész
A reggeli nap sugara melengeti a testét, lánykánk boldog, hisz ismét egy szép nap várja, hogy benne újra átélhesse a varázslatot, a bogarak és állatok suttogását. A hegyi patak felé indul, haját összefonta, hosszú annyira, ha kiengedné a földön húzná, mint fátylát a menyasszony.
Békés a táj. A reggeli szellő cirógatja arcát, kincset keres a fűben, apró kavicsokat, olyanokat, amiken megcsillan a nap, színes, mint a szivárvány, fénylő, akár az arany. Akad egyre- kettőre, megy is tovább, közben markában szorongatja az apró köveket, párat elejt, eszébe jut, készít egy kosarat, abba gyűjti a kincseit. Fűszálakból fonja kosarát, így már nem hullatja el kavicsait. Boldog, hogy könnyített baján és már megy tovább a patakig. Odaérve megmossa a köveket, beleteszi a kosarat, a víz átfolyik köztük, tisztítják a kavicsokat. Hazafelé indul mikor elkészült a mosással, otthon a fa árnyékában leteszi a kosárkáját, gyönyörködik a szerzeményekben. Egy nagy kőre teszi kavicsait, végignézi őket, sorba rakja, kicsik mellé a nagyokat, az egyszínűek után a színesebbek, világostól a sötétig. Sok kavicsa van, kiskorában is gyűjtötte őket, de nem csak azt, mást is. Szines levelektől egészen a magokig, a diókat, a makkokat. A mókusok kedvenc eledele, oda járnak az odúba, kifigyelték, elcsennek belőle egyet- kettőt, így mindig pótolni kell azokat. De nem zavarja ez a lánykát. Szereti az állatokat. Örül, ha odamennek köréje, a nagy fához. Megéhezett, hiszen nem is reggelizett még, feltör pár diót, abból lakmározgat, a mókusokkal és a madarakkal. A dió után megszomjazott, így megy is a patakhoz vízért. Követik az állatok is, isznak a forrásból, majd megpihennek a domboldalon. Ismét lepkék röppenek a lányka vállára, az álmaikról mesélnek neki, majd tovaröppenve illannak tova. A lányka már nem lepődik meg ezen, boldog tőle, hogy gondoltak rá. Elpihen ő is a domboldalon. A nap melegíti, mint takaró a testét, párnája a föld, az égboltot kémleli. Felhő sincs az égen, kéklő, akár a tenger. Elképzeli, ahogy benne úsznak a halak, és már álomba is szenderül. Mire felébred, már dél van. Elindul hát hazafelé. Gyönyörködik a tájban, szaladni kezd, futnak vele az őzek is, meg a szarvasok. Versenybe kezdenek ki lesz gyorsabb. Egyszerre érnek a fához. A tündérlányka kacag egyet, a hintájába ül, libben párszor vele, felrepül az égig, majd vissza a földig. Kiszáll a hintából, felmegy a fára. A magasból kémleli a tájat. Távolban a szarvasokat látja, ennivalóért járkálnak az aranyló mezőn. Madarak röppenek az égen át, körtáncot lejtenek, énekelve szállnak tova a messzeségbe.
4.rész
A tavasz végéhez ér. A virágoktól lesz színes a mező. A nap magasan az égbolton ragyog a tájra. A tündérlányka szalad a forráshoz, megtölti kulacsát. Lengedez a szél. A széllel fecskék köröznek, fészkelőhelyet keresnek. Csiripelésüktől lesz hangos a mező. A forrás vize hideg, ebben a meleg időben igazi jó érzés a víz érintése. Megcsillan a nap a víz tükrén. A forráshoz szarvasok és vaddisznók jönnek. A fák árnyékot adnak a kánikulában, ami most minden élőlény menedéke lett. Siet a tündér hazafelé, útközben hajába fúj a szél. Meglobban a szélben, mint aranyfonalak szállnak szerte széjjel. A lepkék körben táncolnak a lányka körül. Suttogásuk most arról szól, milyen messziről jöttek, miről is beszéltek. A tündér visszanéz, de már messze járnak, parányi pontok az égen, úgy lesznek láthatatlanná. Otthon a tölgyfa árnyékában leül, haját befonja. Virágszirmokat hord a szél. A lányka összegyűjti azokat, láncot készít. Elröppen az idő sebesen. Lassan lemegy a nap. Éjjeli tücskök kezdik zenéjüket az éjszaka sötétjében. Csillagok ragyognak az égbolton, lámpások a zenekarnak. Zenéjük szól egészen hajnalig. A zene véget és és egy új nap veszi kezdetét. A lányka ébredez. Zöld ruhájában huppan a hintába. A nap már ragyog odafenn, a madarak éneke köszönti a reggelt. Mókusok indulnak makkokat gyűjteni. Gyors futásnak erednek a magas fűben. A munka egész nap tart nekik. A gyűjtést nem lehet elég korán elkezdeni. Ők jól tudják. Bogarak szállnak virágtól virágra. Ők is kezdik tennivalóikat. Csak a rókák várnak meglapulva csendben. A magas fű jó búvóhely nekik. Csendesen várnak. A nyulak is indulnak útjukra. Ugrálva bújnak elő rejtekeikből. De megérzik a veszélyt. Gyors ugrással iramodnak el a fürkésző szemek elől. Zsákmányszerzés veszi kezdetét. A lepkék is megérkeztek. Táncolnak a virágok felett. A lányka feléjük tart. Titkaikat halkan mondják. A lány hallhatta egyedül. Suttogásuk most veszélyről jelez. Tudja ezt a tündérlányka. De őt nem érinti ez.