A pohárból kifolyó viz...avagy túl sok vagy!

Vasárnap reggel van, kinn szikrázik a napsugara. Ritka szép nyár végi pillanatok. Erre megszólal a telefon. 1 csepp víz. Ismerős érzés?

Ránézek a telefonra, a számról már tudom. Felveszem. Anyukám keres. Hozzáteszem kétnaponta hív. Tőlem távol él, innen messze. Kéthetente jön vonattal, nincs autó. Mindig hoz valamit. És már mondja is. Az ismétlődő kazetta. Minden egyes alkalommal. Félig a pohár. Aggódik. Mondanák rá rögtön mások. Nem. Nem aggódás. Ez félelem. Az ő félelme.

Félelem a változástól. Az új helyzetektől. A megváltozott szerepektől. A régi jól megszokott, milliárdszor ismételt játszmák szerepet cserélnek. Ijesztő. Nekik. Én 30 évesen örülök ennek a változásnak, a változásoknak. Kell. Elköltöztem. Külön élek. Önállóan, a döntéseimmel, a terveimmel. Ö pedig rakja rám a múlt emlékeit minden egyes mondatával. Kifolyt a víz. 

 Nem bántom, szeretem, nem ítélkezek, sajnálom. Szeretnék segíteni, de tudom, hogy ebben nem tudok. Ez az ő játszmája saját magával szemben és a gondolataival szemben. Mi lenne a teendő ilyenkor?

Hinni. Hinni abban, hogy szép lesz a holnap, hinni, hogy jó úton halad a kirepült kismadár. Szárnyal. Mások segítik útját. Ők figyelik, biztatják, támogatják őt ebben a döntésében, nem pedig visszatartják. Ez a félelem. Ne félj! A te utad is folytatódik, téged is segítenek tovább, én is itt vagyok, ahogyan mások is. Hasonló cipőben járókkal mindig összefut az ember. Van tovább. Van holnap és azután. 

Ne a rossz, ijesztő gondolatok legyenek a mindennapok elrontója, a pánik és a szorongás. Hidd el, a múlt tanítása bennünk él, ahogy az emlékek is velünk maradnak. A madár pedig tud repülni, szárnyalni tova, és vissza hozzád. Majd megint el. Ez erről szól. Utazásról. Egy végtelen utazásról, új élethelyzetekről, kihívásokról és örömökről, boldogságról.

Hinni kell, hogy szebb lesz a holnap! Mert minden nap felkel a nap, amíg élünk!