A párkeresés útvesztői

Sajnos én is hajlamos vagyok várni és álmodni mint tenni egy kapcsolatért. Nagyon sokszor tapasztaltam hogy megtetszett egy pasi (osztálytárs, szomszéd, munkatárs vagy csak láttam az utcán vagy a sors keze volt benne, hogy találkoztam vele) de az ismerkedés megrekedt a barátkozás szintjén és sokkolóan hatott amikor azt tapasztaltam hogy hetek vagy hónapok után már lett neki más nő. Valahol blokkolhat az az állítás is, amit még édesanyám mondott nekem tizenéves koromba, hogy ,,találok majd neked én, majd ő lesz az anyósod''. Ami után sokkolva a tudattal meg a félelemmel hogy korlátozni próbálnak a döntésemben jutottam el oda, hogy majd megkeresem én az ,,igazit''. A baj velem az, hogy hamar átesek a ló túloldalára.

Oda, ahol azt gondolom, hogy innentől kezdve és mostantól csak ő van és én neki. Az a rengeteg elgondolás, hogy majd mi mindent megélünk együtt, közösen. Az egész ott kezdődött, hogy fellöktem egyik óvodatársamat az udvaron. Csupán kezdeményezés gyanánt. Persze akkor még nem volt neve a dolognak. Nem úgy mint most a felnőttkorban. De térjünk is vissza a gyerekkoromhoz. A gyerekkori szerelmek. Azok a boldog és őszinte napok és álmok, amikor még gondtalan és eredménytelen volt az egész, a ,,ma vajon kibe is leszek szerelmes?" vagy a fordítottja a ,,kinek fogok vajon ma tetszeni?". Ezzel le is zárult a kérdés és a beteljesülés. Nem volt gond a helyszín, az időzítés, a mikéntek és a hogyanok. Ahogy az sem, ha épp többen udvaroltak mert mindannyian tudtuk ,,tetszel neki és a tetszik neked" dolgot. Majd sugdolózás egymás között, nevetgélés és mindez a teljes elfogadással együtt ment még az elején.

Az óvodás éveket magam mögött hagyva léptem át az iskola kapuját. Tudtam itt már nem csak a megszokott arcok lesznek, hanem másoké is. Újabbak. De ez sem zavart cseppet sem. Volt köztük pár ismerős arc az óvodából aminek örültem ám. Kezdődtek az iskolás szerelmek. Itt vajon kinek is fogok tetszeni majd? Az osztálytársak között több fiú volt mint lány. Eleinte csak tekintetek figyeltek, majd ezt követte a rólam való sutyorgás, majd a lányok kezdték egymás közt mondogatni, hogy ,,a Melinda tetszik a Dávidnak..." majd ezt követte a fordítottja már másnap, hogy ,, a Dávid tetszik a Melindának...". Majd ezeket követte a ,,kölcsön adod a..." és az engem körülvevő dolgaimról a ,,neki a tolltartója az amelyik...". Persze nem szerettem a központba lenni, de ezek a dolgok kivételt képeztek. Nagy sláger volt a kenderfigurák cserélgetése és a matricás albumok. Az osztályunk igen hírhedt volt ebben. Számtalan mennyiségű kinder és matrica volt a birtokunkban. A legviccesebb talán az volt, amikor sorakozónál nem lány lett a párom, hanem egy fiú és neki kellett a kezét fogni, de ez inkább neki volt kellemetlenebb. Valahogy a lányokkal való érintkezést a fiúk akkor még nem tolerálták annyira. Én eléggé fiús voltam, már a szomszédaim között is voltak fiúk, emlékszem velük sokat hülyültünk. A gyerekkor emlékei, mintha tegnap lett volna és azóta mennyi év eltelt már. Bizony sok és mennyi van még előttünk. Közel harminc év távlata mindez. A távolság pedig a múlt és jelen között csak nő és nő. Nehéz elfogadnom a múló időt. A változásokkal teli hónapokat, ahogy az iskolaváltással járó újabb arcokat, a régiek pedig feledésbe merültek, megváltoztak. Már a barátaimmal sem találkoztunk annyit mint előtte, az iskola, a tanulás közbeszólt. Más lett a fontossági sorrend és a megszokás. Bennem már akkor is lett hiány és honvágy nem is kevés.

2.rész

A tőlem fiatalabb szomszéd fiúk. Az egyik Dávid volt, a másik Alex. Dávidot már kicsi korom óta ismertem. Hozzá sokat jártam át, vagy ő volt nálunk. Alexék később költöztek a szomszédba. Dávid olyan volt nekem mintha a testvérem lett volna, a fogadott öcsikém. Vele nagyon hamar jóba lettem. Tetszett benne, hogy ő is elfogadott, megszeretett, barátkozott, beengedett az életébe, megosztotta velem a játékait, az álmait, a szobáját, még a barátait is. Alex megint csak olyan volt mint a kisöcsém. Neki volt egy nővére Szandra. Így voltunk mi négyen a szomszéd gyerekek, a négy barát. Ö is mindenre vevő volt, ha valamit Dávid kitalált, például másszunk fára, vagy rúgjuk át a szomszédba a labdát, akkor ő benne volt és mi is lányok. Jó volt azt is megfigyelni milyen egy testvéri viszony. Meg azt is, hogy köt barátságot két fiú, melyikük lesz az irányító. Én nagyon szerettem velük az időmet eltölteni, beszélgettünk, volt amikor egymásról vagy a szüleinkről vagy barátokról vagy a kedvenc játékunkról, mesénkről. Vagy arról most milyen csínyt tudnánk elkövetni. Talán a legrosszabb az volt, amikor kővel dobáltunk járókelőket persze messziről elbújva. Ilyenkor persze mondtuk is egymásnak, hogy ,,nehogy elmond a szüleiknek, mert kikapok érte. " Ekkor még mertem önmagam lenni és másokkal jól lenni, elfogadni. Az akkori elfogadást később a tinédzserkor eleje felborította, kezdtem az egészről másképp gondolkozni, ahogyan mások is, ők is. De ne rohanjak ennyire előre. Vissza az iskolába, a felső tagozathoz. Az engem ott ért csúfolások és bántások miatt elkezdtem bezárkózni. Itt fogalmazódott meg bennem először az a gondolat, hogy ,,vajon mit gondolnak mások rólam, ők is ilyennek látnak engem?". A honvágy is nagy volt a régi iskola után és az otthagyott osztálytársak után. Sírtam is emiatt sokat. Egy újabb gondolat jött, a ,,mert minden más lenne, ha ottmaradok, ha nem kell eljönnöm onnan." Elkezdtem a történéseket okolni és magamról egy leromboló énképet alkotni. Azt, hogy ,, már nem vagyok jó, már nem lesz olyan mint azelőtt." Úgy éreztem rossz emberré váltam, hogy megbántottam másokat a tettemmel, hibáztattam érte magam és a szüleimet és a tanárokat is. Úgy éreztem, hogy elvesztettem az akkori kiszemelt szerelmemet is, aki már így nem lehetett az. A tőlük való eltávolodás, a változás, az, hogy már alig láttam őket, volt akiket egyáltalán nem azután, már telefonon sem beszélgettem azzal akivel azelőtt igen. Persze itt lehet mondani, hol volt a szülő itt jelen, mert ahogy visszaemlékszem, ők sokat mondták, hogy most ezzel meg azzal a volt osztálytársam anyukájával találkoztak, de énhozzám már nem jöttek akik azelőtt, sem én hozzájuk. Jött a kérdés ,,miért kellett ennek így történnie?". Itt már a fiúkkal sem lett olyan szoros a barátság, talán egy- kettő volt akivel igen. Velük szintén volt levelezgetés, meg kártyák cserélgetése, meg sugdolózás. Volt egy fiú osztálytársam aki szerelmes volt belém, meg is mondta, a táblánál játszottam a lányokkal akasztófásat, amikor odajött és furcsa módon a nevemet mondogatta. Tudtuk miért mondta. Mondták is utána a Daninak tetszik a Melinda. Ez már hetedik elején volt. A másik fiúval levelezésbe kezdtem a tanítási órán vagy délután napköziben. Egymásnak írogattunk. Nyolcadik után velük is megszakadt a kapcsolatom. Az utcán láttam őket, köszöntünk egymásnak, de nem több. Most az iskolaváltást okoltam, mert ,,én miért nem abba az iskolába mentem tovább ahova ők?". Belelépve a tinédzserkorba, a test folyamatos változásába, a testemről alkotott kép és a másokéról kezdett új formát ölteni. Én ezzel szintén nem értettem egyet, ha úgy szoktam meg, most miért kell megváltoznia? Már a régi arcok sem voltak sehol, mindenki akit eddig ismertem változni kezdett. Ez ijesztő volt és szorongást keltő is egyben. A nagy kérdés pedig az lett ,,így is fogok majd tetszeni a fiúknak?" és a másik ,,így vajon el tudom majd fogadni őket?". Középiskolában mást se figyeltem csak azt, ki hogyan változik meg, miben lesz másabb. Kezdtem hozzászokni. Én sem az a lány maradtam amikor a tükörbe néztem, már kezdtem felnőttesebb lenni, nő lenni.

3.rész

Az érzelmi hullámzásaimat csak tetőzte annak a tudata, hogy ,,biztos azért nem jön össze velem, mert a másik lány nőiesebb mint én" vagy ,,tőlem biztos tart valamiért, nem meri megmondani". Megmondani, de igazából mit is kellett volna, hogy ,,szép vagy, tetszel, legyél a barátnőm" persze én is mondhattam volna a kiszemeltnek, mert ezt is mondták a szüleim, hogy ,,akkor mond meg te neki, legyél bátor." Egy újabb cetli, a ,,nem vagyok bátor, a félénk". De bezzeg amikor azzal szembesültem, hogy másnap már egy másik lánynak udvarol és már következő alkalommal össze is jöttek, igen szívbe markoló volt. Szinte sokkolt. Miközben én arra vártam, hogy mikor vall szerelmet. Itt már tényleg egyre jobban összezavarodtam és kezdtem elkönyvelni ezt ,,ez itt se fog sikerülni." Egyre több kialakuló párkapcsolatot láttam nap mint nap az iskolába menet vagy a buszmegállóban vagy a városban, na és persze a filmekben. Miért tűnt olyan egyszerűnek és villámgyorsnak az egymásra találás a filmekben? Persze azért mert így lett kitalálva és eljátszva. Nekem az életben ez nem halad villámgyorsasággal. Mindeközben a barátaim elköltöztek a szomszédból, ráadásul igencsak messzire, külföldre. Szinte villámcsapásként ért a híre. Most szerezhetek új barátokat, gondoltam. Ekkor már 16 éves voltam tizedikes középiskolás. Voltak többen is az osztályból akik ,,bepróbálkoztak" nálam. Egyikükkel a suli után a buszmegállóig sétáltam minden egyes nap. Tamásnak hívták. Ő volt az aki tizenkettedikben a szalagavató napján a színpadon álltunk, amikor közölte velem a függöny mögött, hogy ,,Melinda járjunk." Amire persze én meglepetésemre nemmel válaszoltam. De ekkor azt gondoltam ha egyszer mondta fogja még egyszer és nem lesz gond, hogy nemet mondtam. Nem így lett, hamar rá egy hónapra már lett is barátnője és még a kezét is fogta meg miegymás. Én pedig mindezt láttam nagy képernyőn. Újabb sorscsapás, de már kezdtem úgy érezni én idéztem elő mindezeket. Jött a sokk anyukám tervének köszönhetően. Talált nekem anyóst. Remek. Engem meg meg se kérdezett szeretnék-e. Most tényleg milyen ez már? Persze nem tetszett az ötlet cseppet sem. Volt három testvér tőlem idősebbek. "Majd a középső jó lesz hozzád". Nem. Nem értettem ezzel egyet. Aztán hamar feledésbe merült, nem lett látszata a dolognak. Ijesztgetésnek épp megfelelt. Az internetnek köszönhetően és a közösségi oldalaknak, ahová be kellett lépni és képeket kellett feltölteni egy újfajta ,,életforma" vette kezdetét. A virtuális valóság. Láttam ahogy néhány lánynak a fényképei milyen jól sikerültek és mennyi komment érkezett rá, gondoltam majd én nekem is lesznek ,,jó" képeim. Lett is néhány, még hozzá is szóltak a fiú osztálytársak, ami igen lelkesített, hogy ,,legyen még több fénykép rólam." Egyszerűen mindenféleképpen megakartam mutatni magam ,,nekik" egyik oldalról, a másik a közösségépítés oldaláról. Emiatt más oldalakra is beléptem. Persze kíváncsiságból meg a ,,vajon mit tartogat ez a fajta ismerkedés." Ismerkedés idegen emberekkel. Közben leérettségiztem, az osztálytársakat szintén magam mögött hagyva kezdődött a nagybetűs élet, a munka világa, a felnőttkor.

4.rész

Mindeközben az életben, a szomszédban történtek. Volt egy lány a Réka aki egyszer csak felbukkant, persze tudtam, hogy ki ő, hirtelen elkezdtünk ismerkedni. Furcsa is volt, hogy hamarosan pár hét múlva szólt, hogy lesz egy haverjának a testvérének a születésnapi bulija és szeretnék ha én is elmennék. ,,Kikhez, hova?" Utána rájöttem, hogy az egy utcával arrébbi szomszédhoz, a Gergőnek a születésnapjára. Már így értettem. Mondta is a Réka, hogy ,,a Gergő összeakar jönni veled, most szakított vele a barátnője". Tudtam, hogy kik, ismertem őket még a gyerekkoromból, de barátok nem lettünk. Az azért furcsa volt, hogy hirtelen én kerültem a képbe, de gondolom a Réka említett meg neki. Velem csak egy baj van, hogy ha valakivel összebarátkozok, akkor kezdem magam biztonságban érezni, ha még ismerősöm is és még a szüleim is ismerik főleg, olyankor könnyen úgy tekintek másokra mintha ,,családtag" lenne vagy egy ,,közeli ismerős". De egy kicsit kanyarodjunk vissza egészen egy évet. 2012 tavaszáig. Volt egy barátnőm még általánosból a Bea. Vele eljártunk táncórákra meg angol nyelvvizsga felkészítőre, ahol összeismerkedtünk két sráccal. Eljárkáltunk koktélozni meg interneten beszéltünk meg telefonon. Tudtam, hogy megtetszettem a Daninak. Mondta is Bea, hogy ,,jöjjek össze a Danival". Emlékszem, hogy egy búcsú alkalmával amikor a vonatot vártuk köszönéskor szájon puszilt. Meg is lepődtem. A táncórákra még eljárkáltunk, mondtuk is a fiúknak, hogy jöjjenek ők is. Valamiért a kapcsolatom Danival hamar félbeszakadt. Elérkezett a nyár. Sajnos az internetes oldalról is töröltem az ismeretséget vele. Telefonon sem beszéltük ezután már. Miért szakítottam meg a kapcsolatot vele? Mert közbejött a másik srác. A szülinapos. Nekem tetszett, hogy ismerkedhettem, volt lehetőségem rá, volt baráti köröm. Akkor azt hittem, hogy végre most sikerül egy kapcsolat és én is elmondhatom, hogy nekem is van barátom, párom. A kettő nem ugyan az. A kettőből hamar tíz lett. A szülinapos srácnál vendégek is voltak a haverok. Mivel tudtam, hogy ,,ott a Réka is" ezért nem frusztrált annyira a helyzet. Volt egy biztos pont. Hirtelen nagyon a középpontba kerültem. Én lettem a ,,Linda". Általában ha csoportba kerültem mindig lett egy ,,becenevem", mint a Melcsi, Linduska, Meli. Hozzáteszem egyiket sem szerettem hallani. Csak elviseltem. Ettünk- ittunk, persze próbáltam mértékkel a piákkal. Éjfélre már eléggé ittas állapotba kerültem a felesek és a bor után. De még így is próbáltam a tudatomnál maradni. Azt mondjuk nem értem még most se, hogy egy buli alkalmával miért kell a pasiknak részegre inni magukat. Mi ebben a jó? Ez így ment még két- három alkalommal, hogy menjek át este. Még diszkóba is elmentünk persze bandástól. A kapcsolatból vele se sok lett, mert közbeszól a munka egy másik városban és még el is költöztem. Majd utánam jött, követett, figyeltetett meg figyelt a városban, odajött a munkahelyemhez, de érdekes módon nappal soha nem keresett fel, hogy találkozzunk. Rá két évre 2016-ban már este 10 után részegen kezdett ordítozni a lakásomnál, hogy ,,szeret és menjek hozzá feleségül". Erre nem reagáltam, csak nagyon felkavart a viselkedése. Azt hittem itt megáll és befejezi és veszi a lapot de ezek után mikor elmentem egy gyárba utánam jött és munkaidőben zaklatott, beszélt rólam mindenfélét másokkal ott a részlegen. Az agyam majd el dobtam. Ilyen nincs. De mégis. Tudtam, hogy a lejáratásomra ment a dolog. De, hogy ennyire gyáva legyen valami és sértődött. Mert persze a gyárba már sok másik rivális akadt. Volt nem is egy. Szerettem is ott dolgozni. Ekkor csak úgy özönlöttem a pasik mindenfelé. Nekem úgy tűnt. Úgy is volt. De hamar ez a jó is véget ért. A gyárban is akadt aki össze akart jönni velem. Ezt tudta meg a Gergő. Nagyon nem tetszett, hogy belerondított. Azóta sem beszéltem vele. Ezek után főleg nem. Mindeközben az internetes társkeresőkre is felléptem, lesz ami lesz. A sok jobbnál jobb lehetőség. Gondoltam. Volt egy két találkozóm ami után azt mondtam én még egyszer nem lépek fel ilyen oldalakra. Majd jön az életben.

5.rész

Várakozni kezdtem. Az elköltözés újabb lehetőségeket tartogatott. Vagyis tartogatott volna, de én annyira besokalltam a történtektől, hogy ,,már megint nem sikerült" emiatt elfordultam minden fajta kapcsolatteremtéstől másokkal egy időre. Annyira lefoglalt a kis életem alakítgatása, hogy nem érdekelt, hogy van-e itt valaki akit esetleg érdekeltem volna. Úgy éreztem erőre kell kapnom. Egy új fejezete kezdődött az életemnek 2019 nyarával. Legalábbis én azt gondoltam, hogy majd itt sikerül. Nem így lett. Gondolkoztam nagyon az örökbefogadáson, de egyedülállóként igencsak kevés esélyem van rá. Ennek a gondolata nagy lánggal élt bennem. Ez is egy járható út. Közben munkások szálltak rám egy építkezés zajlott a szomszédban. Persze megint én lettem a középpontban. A legrosszabb talán az volt, hogy a volt munkahelyemről bekavartak és beszéltek nekik rólam és egy munkatársamról, hogy ,,majd ideköltözik hozzám". Ebből semmi sem lett, azóta eltelt három év. De akkor ,,hol vannak a normális pasik?" kérdeztem magamtól. Borzasztó azzal a tudattal lenni, hogy a kortársaimnak már van kapcsolata, sőt már férjhez mentek és gyerekeik lettek. Kezdtem ettől csak még rosszabbul érezni magam. Ismét a történteket okolni mindenért és persze magamat amiért rossz döntést hoztam. Majd közel egy éve új látásmód vette kezdetét, aminek köszönhetően kezdtem megérteni mindent. ,,Lehet eddig nem is jó helyen keresgéltem?". Lehet. Nem tudom. Elkezdtem siettetni a dolgokat, legalábbis többet gondoltam a dolgok mögé. Majd eljön az a nap, amikor ismét ,,jókor leszek jó helyen". Csak várni kell türelemmel. Hiszen az életünk valahol már úgy is megvan előre írva.